Tizenhat éves tehetséget igazolt az INEOS Grenadiers
Benjamín Noval 2027-ben debütálhat a brit gárda színeiben.
Talán sokan emlékeznek még a kiváló segítőre Benjamín Novalra, aki többek között a Discovery Channel, az Astana, majd a Saxo Bank csapataiban is tekert. Nos az ő fia a még mindig csak tizenhat esztendős ifjabbik Benjamín Noval, aki idén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy első éves juniorként húsz versenynap alatt eleddig tizenöt győzelmet szerzett, ami több komoly csapat figyelmét is felkeltette.
Az INEOS Grenadiers pedig nem is habozott túl sokat és leigazolta a kerekest, aki korát meghazudtoló teljesítményével ejti ámulatba a sportág szerelmeseit.
– Ez egy valóra vált álom, hiszen az INEOS Grenadiers a világ egyik legjobb csapata – így Benjamín Noval a brit sor sajtóközleményében. – Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok hozzájuk, hiszen a szakmai stáb profizmusa segíthet abban, hogy minél inkább kibontakoztathassam a képességeimet. Szeretném megköszönni a bizalmat, amit minél hamarabb igyekszem is visszafizetni.
– Benjamín minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami egy olyan versenyző erőssége, akiből a jövő sztárja válhat – folytatta Scott Drawer, az INEOS a versenyzők teljesítményéért felelős vezetője. – Izgatottan várjuk az elkövetkezendő időszakot, hiszen számunkra is komoly kihívás, hogy miként integrálhatjuk majd a WorldTourba. Mivel hiszünk a hosszú távú fejlődésben, ezért nem szalaszthattuk el a szerződtetését.
Benjamín Noval vélhetően a 2027-es idényben mutatkozhat be a WorldTourban.
Fotó: INEOS Grenadiers.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.